Szopper Zsófia
Bejegyzések

Olvasói javaslat. Lakáshoz jutás nehézségei.

2011 december 28 írta · Írjon véleményt 

December elején egyik hölgy olvasómtól kaptam a következő levelet.

 

“Kedves Zsófia!

 

Olvastam a honlapját, láttam egy két filmet, amelyben szerepel.

Olvastam a blog egy részét. Nem mindet.

Én elhiszem, hogy az országban sok embert foglalkoztat a devízahitelek megemelkedése, mert sokan nem tudják fizetni és vagy eljött már az a pillanat, hogy bedőlnek, vagy félnek tőle.

A véleményem az, hogy sok ember felelőtlenül vett fel 10-20 millió forintot, mert azt hitte, hogy mindig ilyen olcsó marad. Arról senki nem beszél, hogy mennyit megspóroltak akkoriban, mennyivel kevesebbet fizettek, mint a forint hitelnél, most meg sajnáltatják magukat.

Én inkább azt sajnálnám, aki most szeretne lakást venni, de nem tud, mert nagyon bonyolult lett a helyzet. Hitelt felvenni nagyon nehéz és magasok a kamatok. Már mindenki óvatos és bizalmatlan.

Tudna a blogjában írni arról, hogy milyen feltételekkel, hogyan lehet ma elindulni lakást vásárolni esetleg Fundamentás alapokon?

 

Köszönettel

J.J Budapestről”

 

Kedves J.J.!

Sok mindennel egyetértek Önnel. Szintén vallom, hogy sok ember felelőtlenül vett fel 10-20 millió forintot. Amiről pedig sosem beszélnek valóban igaz: vagyis, akik devizahitelt fizettek, a forint alapú hiteleknek a törlesztőrészletének közel a felét megspórolták.

Míg korábban egy millió forint 20 évre havi 7 e Ft volt, ha valaki chf hitelt vett fel, ezzel szemben pedig forinthitelnél közel a duplája volt havonta a fizetnivaló.  Nem olyan régen fordultak meg a számok, hogy a chf, vagy eur, ypn hitelek törlesztője többe kerül, mint a forint alapú.

Most ha egy fiatal lakást szeretne magának vásárolni, mindenképpen minimum 25%-os önerővel kell rendelkeznie. Ami azt jelenti, hogy egy 10 millió forintos lakásnál ez 2,5 milliót tesz ki.

Ezt csak tőkeépítéssel lehet előteremteni. A 2009-es év elején írtam egy tanulmányt, ahol kifejtem, hogy rövid, közép és hosszútávon milyen befektetési instrumentumokat használunk. A tanulmány ITT érhető el.

 

Üdvözlettel:

Szopper Zsófia

A fix árfolyamú végtörlesztésről

2011 december 6 írta · Írjon véleményt 

A devizahitel-adósok ez év végéig jelezhetik bankjuknak, hogy végtörleszteni akarnak. Mindehhez vagy saját tőke, vagy hitelképesség kell.  És gyors döntés.

A közelmúltban életbe lépett törvény lehetővé teszi a deviza alapú (svájci frank, euró, japán jen) ingatlanfedezetes hitelek (lakáscélú, szabad-felhasználású) fix árfolyamon való végtörlesztését. Szinte nincs ma olyan ember Magyarországon, aki ne lenne közvetlenül vagy közvetetten érintett ebben a kérdésben.

Nézzük a pontos részleteket.
- azok élhetnek e lehetőséggel, akiknél a hitel folyósításának időpontjában, (nem a szerződés aláírásának időpontja számít) a vételi árfolyam nem volt magasabb 180 CHF-nál, vagy 250 EUR-nál, japán jen esetében 2 forintnál. Tehát, ha valakinél például a folyósítás időpontjában a devizaárfolyam 187 Ft volt, már nem nyújthatja be igényét,
- kölcsönszerződését az árfolyamrögzítéshez kapcsolódó 2011. évi LXXV. törvény hatályba lépésének napjáig, azaz 2011. június 30-áig a bank nem mondta fel, egyszóval rendesen fizették a hitelt. (Akinek a szerződését a hitelintézet felmondta, bekerül a Központi Hitelinformációs Rendszerbe.)

- a pénzintézetnek nem áll jogában mérlegelni azt, hogy jogosultak vagyunk-e végtörlesztésre, vagy sem.

Ha minden feltételnek megfelelünk, akkor köteles elfogadni végtörlesztési szándékunkat,

  • amennyiben végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönéhez közvetlenül kapcsolódik áthidaló kölcsönből vagy gyűjtő-számlahitelből eredő tartozás, vagy egyéb, nem a végtörlesztéshez kapcsolódó díjak (pl. kampányidőszak során elengedett díjak, végrehajtási eljárás költségei, a kölcsönszerződés felmondásának költségei), annak teljes összegű megfizetését a hitelt felvevőnek – a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentéssel egyidejűleg – kell vállalnia,
  • a földhivatalban a végtörlesztéssel kapcsolatos ügyintézési díjakat nem kell megfizetni,
  • a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentést 2011. december 30. napjáig a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönt nyújtó pénzügyi intézmény részére be kell nyújtani,
  • a végtörlesztés (a végtörlesztési nyilatkozat benyújtása és a szükséges forintösszeg befizetése, átutalása) az igénybejelentés napját követő 60. napig megtörténik.

Fontos még, hogy a bankok a hitel végtörlesztése esetén költséget, díjat nem számíthatnak fel.

A hitel kifizetése megoldható önerőből, új banki kölcsönből, vagy a kettő kombinációjából. Fontos megjegyezni, ha valaki hitelből rendezi a meglévő devizahitel-tartozását, előtte mindenképp tájékozódjon a lehetőségekről, és végeztessen előminősítést.

Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy a svájci jegybank egy ideje nem engedi a frank euróval szembeni árfolyamának erősödését az 1,20-as szint alá, sőt ezt 1,35-ön akarják tartani, így most már az eurón is múlik a svájci frank árfolyama. A közeljövőben az elemzők a CHF csökkenését várják. Úgy kalkulálnak, hogy 200 forintos árfolyamon stabilizálódik a frank.

A hitelkiváltás pontos költségei egyelőre nem ismertek, azt sem tudni, egyáltalán mely hitelintézetek állnak elő olyan termékkel, mely alkalmas lesz a piacon lévő devizahitelek kiváltására. Tárgyalások vannak arról, hogy ezen hitelek kamatait a kormány maximálná, tehát nem érdemes kapkodni. Nem beszélve azokról a pletykákról, miszerint akik egy összegben végtörlesztenek, vagyonosodási vizsgálatra számíthatnak. Természetesen ezt az adóhivatal cáfolja.

Ha valaki családtól, barátoktól, ismerősöktől a végtörlesztéshez kölcsönkér pénzt, vagy azt ajándékba kapja, célszerű előtte egyeztetni egy adószakértővel.

A tanácsadó javaslata: ne rohanjunk azonnal a hozzánk legközelebb eső bankba bejelenteni végtörlesztési szándékunkat, mert a 60-napos határidőből könnyen kicsúszhatunk. Mindenképpen javaslom, hogy aki devizahitellel rendelkezik, és végtörlesztésen gondolkodik, keressen fel egy hiteltanácsadót vagy egy független pénzügyi tanácsadót és kérje ki a véleményét!

Az eredeti cikk az alábbi linken érhető el:

http://www.gtm.hu/a-fix-arfolyamu-vegtorlesztesrol

Mi lesz veled, Magyarország?!

2011 szeptember 19 írta · Írjon véleményt 

Ha bekapcsoljuk a TV-t, rádiót, belelapozunk egy újságba, az összes bennünket érintő információ kivétel nélkül, közvetett vagy közvetlen módon összefügg a pénzzel, és azon belül is a különféle devizahitelekkel. A közelmúltban a kormány több intézkedést is hozott, hogy az adósok válláról levegye a terhet. Az első szerint 2014. december 31-ig lehet árfolyamrögzítést kérni, miszerint is a chf-nél 180, az eurónál 250, a jennél pedig 2 forint az árfolyam határa.

Sok ügyfelemmel beszéltem, akik elmondásuk szerint félnek igénybe venni ezt a lehetőséget. Az emberek inkább még jobban összehúzzák a nadrágszíjat. A a statisztikák is azt igazolják, hogy megfelelő információ hiányában és a bizalmatlanság miatt nem ezt a megoldást választják. Mert mindez nagyon jól hangzik, de mi lesz 2015. január 1-je után?

A másik “mentőcsomag” pedig arról szól, hogy az előtörlesztési és a végtörlesztési árfolyamokat is rögzítik. Ennek a lényege, hogy itt is 180-as chf-en fogják a bankok számítani a visszafizetendő összeget. Mire minden 10. ember visszafizeti a chf hitelét, a bankok 100-150 milliárdos veszteséget könyvelhetnek el, és ha mindenki visszafizette, akkor 1.000-1.500 milliárdos veszteséggel számolhatnak.

Jelenleg ez még csak egy javaslat, konkrétumokat itt sem tudunk. De azt igen, hogy a kétharmados többséggel a döntéshozatalnál nem lesz gond, ezért nagy valószínűséggel ezt a bejelentést / javaslatot is elfogadják…

Senki ne higgye azt, hogy a bankok csak úgy el fogják maguknak könyvelni ezt a veszteséget. Mi várható? A hiteleinknek az éppen aktuális kamat mértéke drasztikusan meg fog emelkedni. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a bankoknál az összes többi szolgáltatás drágulni fog (sms, utalás, kp felvétel…)

Ebben a helyzetben nem lehet okosnak lenni. Miután a frank túlértékelése után Svájc bejelentette, hogy negatív kamatokat fognak adni az ott lévő pénzekre, a frank azon nyomban összeesett. A befektetők elkezdték kivonni a megtakarításaikat, mert ki az, aki azért fizet, hogy elhelyezhesse egy banknál a pénzét, és cserébe nem kap semmit??? A világ egyes pénzügyi elemzői szerint az új menedék, a norvég korona lesz. Más elemzők szerint azonban nem csökkent a frank befektetési menedékként betöltött devizapiaci szerepe.

Szerencsére a devizahiteleinkre mindennek már nincs jelentős hatása!

Kedves Olvasó, kérem, hogy ossza meg velem a véleményét, és hogy mit tenne, vagy ha érintett a témában, mit fog tenni az adott helyzetben?

Figyelje a kezemet, csalok!

2011 július 4 írta · Írjon véleményt 

Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne kapnék minimum három e-mailt a devizahitelekkel kapcsolatban, ezért most egy picit részletesebben foglalkozom a témával.  A kormány a közelmúltban kidolgozta a bajba jutott devizahitelesek megmentésére a javaslatát.

A javaslat szerint 180 Ft-on rögzítik a CHF alapú devizahitelek törlesztési árfolyamát 2014 végéig. Ennek megörülünk, hogy milyen jó, mert azt hisszük, addig nem változik a törlesztőrészletünk. El is fogadjuk, a baj csak ott van, hogy reményeink ellenére mégis változni fog, mert árfolyamrögzítésről van szó, nem pedig törlesztőrészlet fixálásról. A kettő teljesen más! Ne keverjük össze a szezont a fazonnal! Azzal fogunk szembesülni, hogy miközben igényeltük az árfolyamrögzítést, időről-időre mégis változik majd a törlesztőrészletünk.  Mert az igaz, hogy az árfolyamokat rögzítik, de a kamatot ettől függetlenül a bank még emelheti. És nagy valószínűséggel emelni is fogja, ugyanis a kamat változásának mértékét az infláció mellett több tényező is befolyásolja.

A másik veszély, hogy jelenleg fellélegezhetünk ugyan, hogy kevesebbet kell fizetnünk, de valaki feltette már magának a kérdést, hogy mi lesz 2015. január 1-je után? Most örülünk, hogy 20-30-40 ezer forinttal kevesebbet kell majd fizetnünk havonta. A különbözettel mi lesz? Az állam kifizeti helyettünk? Tündérmesébe illő momentum lenne, de sajnos ez NEM így működik!
Az összegyűlt havi különbözetet el kell kezdenünk törleszteni 2015-ben. Ha addig nem rokkantunk bele a CHF hitelünk törlesztésébe, akkor minden esély megvan arra, hogy utána fogunk.

Ön szerint mekkora a valószínűsége annak, hogy az élete pozitív irányba változik az elkövetkező pár évben? Reális eséllyel számít előléptetésre, lottónyereményre, vagy netalán örökségre?
Elképzelhetőnek tartja azt, hogy elveszíti a munkáját, vagy tartósan beteg lesz???

Ha az életében nem történik alapvető változás, akkor hogyan látja, milyen helyzetben lesz 5 év múlva???

Egyszer összeült már a család és megnézték a bevételeket, a kiadásokat (beleértve a meglévő biztosítások, befektetések, bankszámlák elemzését) és azt, hogy hol lehet spórolni? Ha igen, birtokában vannak azoknak az információknak, amelyek segítségével el tudják végezni az elemzéseket, és elkészíthetik a legoptimálisabb tervet?

Ha szakmai segítségre van szüksége, körültekintően válasszon pénzügyi tanácsadót!

A kormány megmenti a devizahiteleseket?

2011 június 19 írta · Írjon véleményt 

Megérkezett a kormány mentőcsomagja a svájci frank alapon felvett devizahitelesek megsegítésére.
Vajon milyen lehetőségek nyílnak a csomagnak köszönhetően, és milyen hátrányunk származhat belőle?
A kormány valóban segít a rászoruló hitelfelvevőknek a magas árfolyam miatt már-már kilátástalanná vált helyzetükön vagy csak tologatja maga előtt az éveket, míg végül már nem tudja senki fizetni.
Többek között erről kérdeztek a duna TV családbarát műsorában, hogy mit takar ez a csomag és hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik svájci frank alapon kaptak hitelt.

Duna Tv – Élet a BAR lista után

2011 május 15 írta · Írjon véleményt 

Hazánkban a BAR listások száma lassan már az egy millió felé közelít. Közöttük sokak már rendezték tartozásaikat, de a többség még sajnos nem tudta kifizetni. Az alábbi riportban többek között arról ejtettünk szót, hogy milyen pénzügyi lehetőségeik vannak azoknak, akik felkerültek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR), vagy ismertebb nevén a BAR listára. Hogyan lehet lekerülni róla, illetve milyen esélyek, lehetőségek vannak egy új hitel felvétele esetén.

Bank kontra Ön – Duna TV Családbarát élő műsorában

2011 március 2 írta · Írjon véleményt 

Nemrég a Duna TV Családbarát c. műsora kérte meg Zsófit, hogy beszéljen a bankokról és a hitelekről – különös tekintettel arra, hogy mostanság egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe korábban felvett devizahitelük megugrott törlesztőrészlete miatt. A beszélgetés azért is nagyon tanulságos, mert nem csak arra hívta fel benne Zsófi a figyelmet, hogy hol lehetnek az Ön hiteltörténetében olyan csapdák, amelyekbe jobb nem belesétálni, hanem bizonyos megoldási lehetőségeket is felvillantott – elsősorban a különféle befektetési lehetőségekről beszélt.Nézze mindenki a saját épülésére! Kis pénzügyi műveltség csiszolgató a la Szopper Zsófia.

Egyre népszerűbbek az osztrák hitelek

2009 március 29 írta · Írjon véleményt 

A jelen gazdasági helyzet hatására sokan körülnéztek a szomszédos országokban, hogy ki és milyen feltételekkel kaphat hitelt. Az eredmény igen megdöbbentő volt, ugyanis a környező országokban az euró alapú hitelek kezelési és egyéb költségei jóval kedvezőbbek, mint hazánkban.
Ennek köszönhetően rengetegen vesznek fel ausztriában hitelt, mivel odakint eleve euróban folyósítják a béreket. Ellenben idehaza adódhat némi gond azoknál, akik forintban kapják a fizetésüket. Az osztrákok elég türelmesek azon ügyfeleikkel, akik nem tudják fizetni a hitelt az árfolyam ingadozások miatt. Többször is leülnek tárgyalni a hitelfelvevővel, megpróbálnak kompromisszumra jutni, és csak a legvégső esetben mondják fel a hitelt.
Még az ilyen emberséges hozzáállás mellett is sok hitel lett felmondva a bankok által az elmúlt időszakban.

Szopper Zsófia