Befektetés, Blog
Ön milyen munkát vállalna el havi 3865 Ft-ért?
2010 július 29 írta Zsófi · 9 Hozzászólás
Egy elég gyakori eset kapcsán döntöttem úgy, hogy matekozzak egy kicsit.
A napokban egy jó ismerősöm keresett meg azzal, hogy végre sikerült eladni a balatoni nyaralóját. Lett némi pénze, amivel szeretett volna valamit kezdeni. Ő a lekötésre gondolt, mert más lehetőségeket nem igazán ismert.
Összedugtuk a fejünket, osztottunk, szoroztunk és a következőkre jutottunk: ha valaki leköt 1,000,000 Ft-ot fél évre, akkor 5,75%-os kamatot kap rá, azaz 28,968 Ft-ot. Természetesen ebből még az Állambácsi felé is be kell fizetni a 20%-ot, ami azt jelenti, hogy 5,797 Ft-al megint szegényebbek vagyunk.
A fennmaradó összeget, ha lebontjuk, akkor 3865 Ft-ot hoz nekünk egy hónapban az 1,000,000 forintunk. Mennyi is éves szinten az infláció, ha az elmúlt 5 év átlagát nézzük? Kb. 6% évente?
Íme néhány alternatíva, hogy mi mindent tudunk kezdeni a havi kamattal:
- 1,5 órát tanulhatunk idegennyelvet egy magántanárnál
- a fodrász levágja a hajunkat (de a festésre már nem futja)
- vehetünk rajta két teniszjegyet
- 3-4 alkalommal meg tudunk enni egy kétfogásos menüt ebédre a helyi kifőzdében
- tudunk venni egy középkategóriás férfi inget
- esetleg 1 pár kínai cipőt
- 5-6 pipereholmit (szappan, dezodor, sampon…)
- 12 db BKV-jegyet
- kb. 10 liter benzint
- 55 palack ásványvizet (abban az esetben, ha a 70ft-osat vesszük meg, és nem a drágábbat).
És ami a legérdekesebb! A minimálbér összege 2010-ben 73,500 Ft. Közel 19 millió forintot kell havonta(!) lekötnünk, hogy a kamatokból a minimálbért megkeressük!
Ön mit kezdene ezzel a havi 3865 forinttal?
Milyen állást vállalna el ennyi pénzért?


Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy privát pénzügyi tanácsadója legyen.
Állást? Ennyiért? Meszet nem ettem. Talán tanszerkiegészítésnek elmenne. De szerintem élő ember nem akad, aki munkát vállalna el ennyi pénzért egy hónapra. Akkor már inkább maradna fizetés nélküli önkéntes…
[Válasz]
Talán vonatkerékpumpáló??? De akinek ezt legutóbb felkínálták, az is sokkal jobban keres ettől…
Nincs ötletem.
[Válasz]
Nincs az a munka melyet el lehetne vállalni egy olyan pici összegért, mely egy akár két tagú “család”
pár napos élelmezését meg oldhatná.
Vehetünk akár egy villany, vagy egy gázszámlát, és akkor még az élet számtalan más területét nem vettük figyelembe, ami minden napjainkban jelen kell, hogy legyen.
pl: gyógyszer költség betegség esetén…… stb…..
[Válasz]
Ha én Tarzan lennék. Semmit sem kellene csinálnom, legnagyobb gondom az lenne, hogy melyik indáról szálljak a másikra, lobogna a hajam a szélben, miközben Jane ott ülne az oldalamon és szerelmes szemekkel nézne.
Ez esetben igenis büszkén kijelenteném ország, világ, dzsungel előtt:
ENGEM NEM ÉRDEKEL A PÉNZ!
A valóság viszont az, hogy a fővárosban élek, lakások és betontömbök dzsungelében. Nap mint nap a munkahelyem és az otthonom között ingázom. Ilyen felállásban igenis fontos a pénz, és hogy mennyit keresek! A havi 3865 ft a jelenlegi havi bkv bérletem egyharmada, tehát még az utazásra sem futná!
Ennyi pénzért talán a Bahamákra mennék napfény tesztelőnek.
[Válasz]
Állj, állj. Ne keverjük a szezont a fazonnal. Itt két különböző dologról van szó, amit Zsófi elfelejtett leírni.
1. Tőkejövedelemből élni.
2. Bérjövedelemből élni.
Első esetben, a kérdés az, hogy mekkora tőke kell ahhoz, hogy meg tudjunk élni belőle (pontosabban a kamataiból)?
Persze nem a sima banki kamatokkal számolva, mert ugye azok a pénz vásárló erejét sem őrzik meg. De erre gondolom Zsófinak frappáns megoldásai vannak, mint pénzügyi tanácsadónak.
Bérjövedelem. No ez már alku kérdése jobb esetben, rosszabb esetben megmondják a tutit, a rabszolga pedig vagy elfogadja, vagy nem…
Visszatérve a konkrét esetre. Ha v-ki eladja a balatoni kis nyaralóját, akkor a kapott pénz esetében aszerint kell gondolkodni, hogy:
- hány éves az illető
- szüksége van-e a pénzre a megélhetéséhez, vagy tőkét tud/akar belőle építeni
- mik a céljai, mit szeretne a köv. 5, 10, 15 évben megvalósítani, stb.
Kedves Zsófia, ez demagógia. Azt mondod, ne adjuk oda a pénzünket a bankoknak. De a kamat közgazdasági megfelelője nem más, mint a pénz használati értéke. Vagyis, ha kölcsön adod a pénzedet a banknak használatra (betétbe teszed), akkor a bank a Te pénzed használatáért fizet kamatot. Te ezt nem tudtad?
[Válasz]
Zsófi Válasza:
szeptember 3rd, 2010 ekkor: 18:29
Tényleg ne keverjük, de nem is tettem meg. Csak összehasonlítottam a kétféle jövedelmet, vagyis, hogy mennyi pénzt kellene a bankban hagynom ahhoz, hogy a bérjövedelemnek megfelelő tőke(kamat) jövedelemhez jussak. Ha ez nem volt egyértelmű, akkor ezt most ehelyt pótolom.
Valóban van különbség a kettő között, és eszemben sem volt azt bizonygatni, hogy valaki kizárólag bérjövedelemből próbáljon megélni. Az is igaz, hogy a betéti kamat az az összeg, amit a bank az én pénzem használatáért. fizet. Szerintem ez sem volt vita tárgya. Az én problémám ezzel csak ott volt, hogy az infláció mértékének ismeretében igencsak aránytalan az a kamat, amit a bankok képesek adni. Más módjai is vannak a pénz fialtatásának, még bankon belül is, de arról tessék leszokni, hogy takarékbetét, folyószámlakamat, és társai teljesítményére várunk, hogy megoldja életünk anyagi rendbe tételét. Vagyis a most még szélesebb körben jóval kevésbé elterjedt befektetési formák felé próbálom terelni a közönséget, előtte persze bizonyítva azt, hogy a régiek már nem alkalmasak arra, amire valamikor hajdanán létrehozták.
Én erről írtam szándékom szerint. ha nem derült ki elsőre, akkor sajnálom, de éppen azért van a hozzászólás rovat, hogy ez kiderüljön, és ezeket a dolgokat is helyre tehessük.
Köszönöm Mackómama, hogy felhívtad rá a figyelmem!!!
[Válasz]
Kedves Zsófi,
azt gondolom, hogy a pénzügyi tanácsadó egyik legfontosabb feladata az, hogy alternatívát kínáljon ügyfeleinek, mert ugye sima betétet mindenki le tud kötni. Aki egy icipicit is foglalkozik pénzügyekkel tudja, hogy a banki kamatok úgy vannak meghatározva, hogy az inflációt sem termelik ki. Vagyis, a pénzünk hosszú távon elveszíti értékét.
Ezért fordulunk pénzügyi tanácsadóhoz, hogy ő megmondja, mi az ennél jobb megoldás.
DE: kötelessége egy tanácsadónak a korrekt tájékoztatás. Azt is meg kell mondani az ügyfélnek, ha fájni fog. Márpedig vannak olyan esetek, amikor nagy árat kell hozni valamiért (pl. sok hiteles családok, BAR listások stb. persze lehet, hogy ezek nem ügyfeleid….)
Emiatt azt gondolom, ha írsz valamit, akkor azt korrekten, a tényeket és a különböző fogalmakat nem összemosva kell tálalni.
Mert csak így tudod megőrizni mind a saját hitelességedet, mind a szakmádét.
[Válasz]
Zsófi Válasza:
szeptember 4th, 2010 ekkor: 10:28
Kedves Mackómama,
Egyetértek: egy tanácsadónak a feladata a korrekt tájékoztatás, és az igazság kimondása, még akkor is, ha ez fájdalmas.
Szerencsére elmondhatom, hogy országosan szakmailag a legfelkészültebb csapat áll mögöttem, ezért mind erkölcsi, mind szakmai felelősségemnek érzem a megfelelő tájékoztatást. Ez a bejegyzésem konkrétan nem a sokhiteles családokról és a KHR rendszerben szereplő emberekről szól, bár a praxisomban voltak már sajnos ilyen szereplők is.
Az összemosás távol áll tőlem, az összehasonlítás viszont sokkal közelebb, éppen azért írtam a postot.
Látom, érdekel a téma a tőkefelhalmozással kapcsolatban, ezért javaslom, hogy olvasd el az ezzel foglalkozó bejegyzésemet.
http://www.penzugyitanacsadas.com/blog/2009-05-05/befektetni-vagy-nem-befektetni/
[Válasz]
Nekem egyébként tetszett a bejegyzés, mert rávilágított pár tényre. A nevetséges kamatra, a 20%-os adóra, és az inflációra. Tehát ilyen formában, felelőtlen az aki leköti a pénzét, de sajnos a bankok a reklámokban megtévesztik az embereket, és szándékosan, ez is egy tény.
Belegondolok abba hányan vesznek fel hitelt az új autójukra és mekkora kamatra, a tény pedig az hogy abban a pillanatban ahogy kihozták a szalonból és 1métert mentek vele nem tudják az új árán eladni. Három éves korára pedig a felét éri a kocsi, ez csak közelítő adat.
Egy biztos, költs kevesebbet mint amennyit keresel, és ha az ember fia nem tudja jól kontrolálni a pénzügyeit, igen is forduljon egy ügyes pénzügyi tanácsadóhoz, mert ezzel az életét könyitheti meg.
Üdv.
[Válasz]