Utánunk a vízözön.

A magyar emberek legtöbbjének a legnagyobb befektetése a saját ingatlana, amelyben él. Hányan vagyunk, akik hosszú évekig szinte csak azért dolgozunk , hogy a vágyott ingatlanhoz az önerőt összespóroljuk? Aztán utána még kb. 30 évig az adósságra, a hitelre valót?

Nagyon megrendít az a helyzet, amibe sokan kerültek az árvíz miatt. Sokan váltak hontalanná, mert a házuk, életük fő műve, összedőlt, vagy le kell rombolni, mert életveszélyessé vált az áradások miatt. Nézem a képeket az interneten, és látom az elkeseredett, csalódott embereket, az összeomlott, elmosott házakat. Az első gondolat, ami eszembe jut: mi lesz ezután? Mit fognak csinálni? Ki fog ezeken a szerencsétlenül járt embereken segíteni???

Az állam? A közadakozás? Alapítványok? A biztosítók? Volt egyáltalán a házak többségének biztosítása? És ha volt is, értékén volt biztosítva a ház?

Az árvíz tipikusan az a kockázat, amivel az emberek többsége nem számol. Hallottunk már olyan esetről, amikor valakinek leégett a háza, vagy a villám csapott bele? Ezek is ugyanúgy természeti csapások, mint az árvíz, csak kisebb volumenűek, mert “csak” egyéneket érintenek. Most azonban egész közösségek, falvak, városok sínylik meg a katasztrófát, ez adja a jelenlegi helyzet különlegességét.

Biztosítási szempontból azonban azt kell, hogy mondjam, ez sem speciálisabb eset a villámcsapásnál. Havonta ugyanis nagyságrendileg 10 kg kenyér árából az összes ilyen kockázat pénzügyi következményeire jól fel lehet készülni…

Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy ma már szinte mindent biztosítunk: munkahely elvesztését, kiskutyát, plazma tv-t… Csak a saját életünket, és az életünk munkájának gyümölcsét, az ingatlanunkat nem. Vagy legalábbis messze nem megfelelően.

Kedves Olvasó, Ön hogy áll ehhez a problémához?