Szopper Zsófia
Bejegyzések

2010 – új év a szuperbruttósítás jegyében

2010 február 11 írta · Írjon véleményt 

Az új év első hónapjában rengetegen érdeklődtek az adójogszabályokra vonatkozó változásokról. Ezért éreztem úgy, hogy ideje lesz tisztába tenni a felvetődött rengeteg kérdést itt, a blogomon is.

Adott bruttó bér mellett a nettó jövedelem mértéke négy tényezőtől függ. Alapvető változás, hogy 27%-kal nagyobb lesz az adóalap, ugyanakkor csökkennek az adókulcsok, kitolódik az alsó sávhatár és kedvezőbbé válik az adójóváírás rendszere is. Összességében az adózók 99 százalékának emelkedik a jövedelme.

A napi politika, illetve a pénzvilág eseményeit figyelve feltűnt egy új kulcsszó a 2010-es adójogszabály-változásokkal kapcsolatban: a szuperbruttósítás. Ez talán a legtöbb embert érintő kérdés a 2010-es változásokkal kapcsolatban. Ennek a kifejezésnek a lényeget érdemes részletesebben kifejteni, mert – vélhetően a kifejezés újdonságából eredően – sokan nem értik pontosan, mit is jelent. A szuperbruttósítás lényege, hogy január 1-jétől az adóalap részévé válnak a munkáltató által fizetett, foglalkoztatót terhelő járulékok is.

A számítás során a 24 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékot, az 1,5 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot, a 0,5 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, illetve az 1 százalékos munkaadói járulékot kell bekalkulálni az adóalapba.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 ezer forintos havi munkabérrel rendelkező dolgozónak ettől az évtől 127 ezer forint után kell majd személyi jövedelemadót fizetnie.

Ez önmagában hátrányos lenne az adózónak, azonban a szuperbruttósítás életbe lépésével párhuzamosan csökken az szja adómérték (az alsó sávban 18%-ról 17%-ra, a felső sávban 36%-ról 32%-ra), az alsó sávhatár pedig kitolódik egészen 5 millió forintig. Az adózók nagy része így ettől az évtől egykulcsos adót fizet

2010-től tehát 5 millió forintig 17 százaléknyi szja-t kell fizetni, ennél nagyobb éves összjövedelem esetén pedig 850 ezer forintot, valamint az 5 millió forint feletti rész 32%-át kell leróni.

kep1

Az adójóváírás határa is kedvezőbbé válik januártól.

kep2
A szuperbruttósítás az alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében egy matematikai jellegű művelet, amelynek során az összevont jövedelemadó alapja megemelkedik 27%-kal. Ennek a százalékos összegnek azonban nincs köze a vállalkozó által ténylegesen fizetett járulékokhoz, csak az általános befizetési mértékhez. (Forrás: www.logsped.hu)

Tisztelt (leendő) Partnerem!

Önnek is csökkent a fizetése a szuperbruttósítás bevezetésével?
Amennyiben igen, akkor keressen bizalommal! Közösen megtaláljuk a megoldást!

Szopper Zsófia